áttekintő táblázat az

eddigi polgármesterek korszakairól

...............

segítendő a programhoz szükséges

 szempontok megfogalmazását

 

 

Az önkormányzati választás a programalkotás alkalma is.

Eddig 1990 óta nem volt megvitatott programja Alsóvadásznak.

Szükség van egy faluprogramra, a jövőre vonatkozó elképzelésekre

.... függetlenül attól, hogy ki lesz a polgármester, kik lesznek az önkormányzati testület tagjai

 

 

 

 

Szatmári István

 

Kiss Lászlóné Vera

Szemán János

ezután legyen

úgy, hogy ...

stratégiai, nemzedékekre vonatkozó faluterv (és még most sincsen, pedig a gyerekek felnőnek, nemzedékek váltják egymást)

nem volt

nem volt

nem volt

legyen
időszak 1990-2002 2002-2014 2014-2019 2019-től

2005-ös Település rendezési terv

 nem volt

elkészült

 

félévente át kellene tekinteni falugyűlés egyik témaköreként

közmeghallgatás, falugyűlés minimumként(nem ismert, hogy jog szerint tulajdonképpen mi az)

?

volt

nem volt

legyen

hirdető táblán kívül a lakosok informálása e-maillel, internetes honlapon

nem volt

nem volt

nem volt

legyen

meghirdetett, megvitatott polgármesteri program – pályázatokat beleértve –  évente megbeszélve hogy mi valósult meg, mit kell módosítani

nem volt

nem volt

nem volt

legyen

„Vadászkürt”-ben érdemi információ

nem volt

nem volt

egyáltalán nem volt

legyen (papíron vagy interneten)

 

 

 

 

 

önállóan működő technikai gondnok a faluban, önkormányzati intézményekben

?

nem volt?

nem volt

jó lenne

belterületi utak padkáinak rendben tartása

nem volt

nem volt

nem volt

szükséges

belterületi vizesárkok karban tartása

?

volt

nem volt

szükséges

évente

külterületi utak, vizesárkok rendben tartása

nem volt

nem volt

nem volt

legyen hozzá gép is

közútfenntartótól országút menti vizesárok rendezésének önkormányzati igénylése

nem volt

nem vállalta a kényelmetlen szerepet

közölte a közutasokkal, hogy az önkormányzat nem áll ki a kezdeményező gazdálkodó mellett

magától

értetődő

legyen

dűlőút felújítási pályázat önkormányzati támogatása, felvállalása

 

évekig elutasította, utolsó egy évben egyszer támogatta

a paprikásnál az önkormányzat a gazdálkodó által kifizetett tervet önkormányzati pályázatként sem adta be

alkalom adtán körben a határban

 

 

 

 

 

tájékoztatás önkormányzati pályázatokról

?

volt évente

nem volt - nem lehet tudni mi van folyamatban

tájékoztatási fázis kellene legyen: ötlet - beadás - elnyerés - megvalósítás

lakosság támogatása pályázatok megírásában

nem volt

nem volt

nem volt, elutasította

lényeges volna

lakosság támogatása energiatakarékossági pályázatokban

 

nem volt

elutasította

miért ne?!

lényeges volna

lakosság támogatása bármiképpen pályázatban

nem volt

nem volt

nem volt

jó lenne

devizahiteles lakosok tanácsadási segítése

 

 

civil kezdeményezést leállította

még mindig kellene

 

 

 

 

 

rendszeres, érdemi kapcsolat tartása elszármazottakkal

nem volt

nem volt

nem volt

nem ritka alkalmakkor, hanem élő kapcsolattartásként

egy "részben elszármazott" (másutt is van lakása), Bakos Attila most látványosan jelentkezett, hogy segítene, ha őt választják polgármesternek

 

 

 

végre van rá példa

egyetemisták, diplomások, vállalkozók, elszármazottak, külföldre jutottak meghívása fórumokra

nem volt

nem volt

nem volt

jó, hosszabb távon hasznos lenne

 

 

 

 

 

fociklub – sportkör tevékenysége

támogatta

támogatta

magának kérte az elnökséget

első a gyereksport,
aztán  a gyógytorna
és akkor helyén van a bajnokság is

polgárőrség

 

 

 

 

falutársaság néven civil szervezet

 

megalakulását is többször vétózta

belépett és kiürítette

adott a formai keret

 

 

 

 

 

az alsóvadásziak gazdálkodásának segítése

eladta a tsz-t falun kívülinek

külterülettel, gazdákkal nem foglalkozott

ingatlanügynök vállalkozót segített a falu gazdálkodóival szemben

agrárkamarai kapcsolat

pályázatok

.................

program a zártkertekre

nem volt

nem volt

nem volt

milyen a pályázati lehetőség?
nem egy-két család kiváltsága

zártkertek használatának segítése

nem volt

nem volt

nem volt

körül kell nézni csak a szomszéd településeken

pincesor megóvási program

nem volt

nem volt

pincéket feltöltetett

még mindig helye volna, még mindig lehetne gombával is próbálkozni

falu határában régi források megnyitása

érdektelennek tartotta

érdektelennek tartotta

érdektelennek tartotta

a falu mikroklímáját, hangulatát javítaná

árnyékos fák ültetése az utak mellé

elutasította

elutasította

elutasította

azonnal el lehet kezdeni, pld akáccal olcsón
....a falu mikroklímája rajtunk múlik! ....

a temető vált a falu legrendezettebb részévé (ravatalozó, árnyas fák)

 

 

temetőn túl a torony tövében szeméttelep létesült 

az egész falunak kell árnyas-hűs területté válnia az utakon, tereken
         

református templom tornyába nem lehet felmenni,  mert rossz a lépcső pedig turista látványosság is lehetne

javítás nem érdekelte

javítás nem érdekelte

javítás nem érdekelte

apróság (bár a fák túlnövik a tornyot) ... ...ünnepekkor gyerekek kézzel harangozhatnának
....a karzatok sincsenek rendben....

 

 

 

 

 
iskola színvonala elindult lefelé szétzuhant teljes a tanácstalanság, polgármester elutasítja az együttműködést ismét nívós iskolává kell fejleszteni ---meg kell találni az együttműködés módját

iskola támogatása

 

 

elutasította

meg kell találni a módját

iskolai oktató kert

megszüntette

nem létesített újat

nem létesített újat

iskolával vagy anélkül kell létesíteni -- akár a közmunka zöldséges fejlesztésével --- ide és máshová járó gyerekeknek

régi gyümölcsfajták mintakertje

 

 

látszólag jelentkezett rá, majd abbamaradt

az oktató kert egyik feladta lehetne a tanácsadás, ültetés házi kertekben is ---- almás talán segítene

 

 

 

 

 

öregek napja

nem volt

mindenkit meghívtak, távol maradóknak ételt küldtek

csak névleg, lényegében abbamaradt

legyen ....
és legyenek a fiatalok, diplomások stb-k napja is (fórumok, egyeztetések)

hogyan tekintett az önkormányzat lakossági kezdeményezésre

kiszorítandó-ként

kiszorítandó-ként

kiszorítandó-ként

alapvető a jó közérzethez
... meg kell keresni ki miben érez kedvet a közreműködéshez

az önkormányzatot bizományként, időnként magántulajdoni előjogként, lehetőségként kezelték

határozottan

mérsékelten

határozottan

az önkormányzat választástól választásig a közérdeket kell szolgálja
- - - - -
és minél többeknek legyen meg az egyéni boldogulása (gazdálkodás, vállalkozás, munkakeresés  önkormányzati segítése lehetőség szerint)

önkormányzatot szolgáltatásként kezelték

még leginkább

nem

egyáltalán nem

az önkormányzat eredményessége a  szolgáltatásában mérhető

 

 

 

 

 

mérnöki szaktanácsadás igénybe vétele közmunkák, önkormányzati feladatok szervezéséhez

elutasította

elutasította

elutasította

pld nem vízmérnököt kell alkalmazni, de évente egy bejárásra fel kell kérni

falubejárás

ismerte a falut és vadászként a határát is

ritkán, csak belterületen

egyáltalán nem

falubejárás észrevételeiről nyilvános jegyzőkönyv szóljon

mezőőrök

?

működtek

?

a lovas mezőőrséget eredménynek lehetne felfogni

falusi vágópont

 valaha volt

 

ígérte, nem lett

ha valaki vállalná a működtetést, akkor melléje kell állni a létesítésben

disznóhizlalda

 

 

ígérte, nem lett

ahhoz szintén szakember, agronómus véleményét kikérve kell hozzáfogni

közösségi ház kibővítése

 

 

ígérte, nem lett

jó ötlet, ha van pályázat

egyéb munkahely teremtés

 

 

 

munkahely teremtő vállalkozást segíteni, együttműködni vele (de nem külföldi vendégmunkásokkal oldani meg az üzemelést)

 

 

 

 

 

a falu „közérzete”

bizonytalan

romlott

még romlott

feljavítani kellene

drogprobléma

 

nem az önkormányzat feladatának nevezte

nem foglalkozott vele

meg kell állítani

a lakosság elkedvetlenedését közügyek iránt a polgármester …

természetesnek vette

nehézségnek mondta

könnyebbségnek vette!

a legfőbb kihívás ezen változtatni

személyes kapcsolat a polgármesterrel

beszélt az emberekkel

fokozatosan bezárkózott

elzárkózik

a képviselőknek is negyedévente fórumot kellene tartania

lehetne 6 körzet, 6 témakör mint képviselői felelősség

 

 

 

 

 

az egyes önkormányzatoknak más-más volt a profilja - amit egyik önkormányzat felépít, azt a másik elhanyagolja - pld játszótér

 

 

 

ha nem tekinti fontosnak az előző önkormányzat eredményeit egy új önkormányzat, akkor valahogy szerephez juttathatná a régieket a fenntartásban - pld játszótér

 az önkormányzati gazdálkodásban

 zsákmánynak tekintette

 tartalékolt, nem tanácskozott

zsákmánynak tekintette, előre költekezett, nem tanácskozott 

a falu közösségével együttműködve sokszorosan lehetne hatékonyabb